A 21. század világát az anyagi javak és a technológiai fejlődés uralja, amely jelentős hatással van az emberek életére, gondolkodására és értékrendjére. A modern kor kihívásai között szerepel a vallási hagyományok és a spirituális értékek helyének újraértelmezése. A protestáns istenhit ebben a változó világban új megközelítésekkel és összefüggésekkel találkozik.
Ebben a cikkben a református teológiai gondolkodás alapján vizsgáljuk a protestáns istenhit és a 21. század materiális világának „konfliktusát”, valamint annak lehetséges megoldásait. Ha most úgyis érzed kedves olvasó, hogy erre nincs megoldás, ne vesd el annak a lehetőségét, hogy mégis.
A protestáns istenhit alapjai
A protestáns istenhit alapvetően a Szentírásra, a Biblia tanításaira épül, amely az isteni kinyilatkoztatás forrása és iránytűje a keresztény/keresztyén (a későbbiekben ezt a formát nem fogom használni) élet számára. A protestáns istenhit egyik központi eleme a sola fide (egyedül hit által) és a sola gratia (egyedül kegyelem által) elve, amely szerint az ember üdvössége csakis Isten kegyelméből és a hit révén érhető el.
„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.” (Róm. 3,28).
A 21. század materiális világa
Ezzel a 16. században leírt 5 sola-val szemben (amiből kettőt idéztünk az előző bekezdésben) áll a jelenünk. Az a 21. század, amiben a technológiai fejlődés, a globalizáció és a fogyasztói társadalom erőteljesen hat az emberek életére, gondolkodására és értékrendjére. A materiális javak és az anyagi értékek dominanciája előtérbe kerül, míg a spirituális értékek és a vallási hagyományok háttérbe szorulnak.
A modern ember életében a látható és mérhető dolgok kerülnek középpontba, a transzcendens, az Isten iránti vágy pedig sok esetben elhalványul.
„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Mt. 6,24).
A konfliktus természete és okai
Értékrendi válság
A 21. század materiális világában az értékrend átalakul, az anyagi javak és a fogyasztás kerülnek előtérbe, míg a spirituális értékek és a vallási hagyományok háttérbe szorulnak. Ez a tendencia szembe megy a protestáns istenhit alapvető tanításaival, amelyek a materiális javak és az anyagi értékek helyett a hiten és a kegyelmen alapuló üdvösségre helyezik a hangsúlyt.
Az individualizmus és a közösségi élet válsága
A modern kor individualizmusa és a közösségi élet válsága szintén összeütközésbe kerül a protestáns istenhit alapvető értékeivel. A protestáns teológia hangsúlyozza a közösség és az egymás iránti felelősség fontosságát a keresztény életben.
„Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.” (1Kor. 12,12-27).
Míg a 21. század materiális világában a függetlenség és az egyéni boldogulás állnak előtérben. Az önmagad megvalósítása csak és kizárólag közösségen kívül képzelhető el.
Lehetséges megoldások és a protestáns istenhit aktualitása
Az istenhit központba állítása
A konfliktus enyhítése érdekében fontos, hogy az emberek életében újra központba kerüljön az istenhit és a vallási értékek.
A protestáns istenhit alapján az üdvösség és a boldogulás nem az anyagi javakban, hanem Isten kegyelmében és a hitben keresendő. Az istenhit központba állításával a materiális világ kísértéseivel szemben is erőt és reményt adó értékrendet alakíthatunk ki.
A közösségi élet erősítése
Az istenhit szorosan összefügg a közösségi élet iránti igénnyel. A keresztény közösségekben az emberek egymásra találhatnak, egymást támogathatják és segíthetik a hitükben, illetve az anyagi világ kísértéseivel szembeni ellenállásban. Az egyház és a keresztény közösségek szerepe a 21. században kulcsfontosságú a vallási értékek megőrzésében és továbbadásában.
Mit jelent az Isten kegyelme?
Úgy gondolom a hit jelentésének megértésével önmagában nincs gondunk. Valamilyen hite annak is van, akiben nincs semmilyen istenkép, de még igény sincs arra, hogy kialakítsa mindezt önmagában. Hogy „istenhite” van valakinek, azt onnan lehet megismerni, hogy tudatosan kerüli azokat a cselekedeteket, amelyek újra a régi útjára térítenék vissza.
„Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.” (Jakab 2,26)
Sokkal inkább bajban vagyunk, akkor, ha az isteni kegyelemről esik szó.
Ahhoz, hogy a 21. században a protestáns istenhit konkrét megoldást nyújtson az embereknek, nagyon fontos megérteni az Isten kegyelmének „működését”.
Az isteni kegyelem szintén központi fogalom, amely Isten ingyenes, érdemek nélkül adott ajándékát jelenti az ember számára. A kegyelem fogalma azonban eltérő módon értelmezhető a különböző keresztény felekezetekben.
Az isteni kegyelem katolikus értelmezése
A katolikus egyház tanítása szerint az isteni kegyelem az ember üdvösségének forrása és alapja. A kegyelem Isten ajándéka, amely az ember természetében bekövetkezett sérüléseket, a bűn eredendő hatásait hivatott helyreállítani és gyógyítani.
A katolikus egyház két fő típusú kegyelmet különböztet meg:
- A megszentelő kegyelem (gratia sanctificans): ez a kegyelem Isten éltető jelenlétét jelenti az ember lelkében, amely a szentségek által közvetítődik, és lehetővé teszi az ember számára, hogy részesüljön az üdvösségben. A megszentelő kegyelem együttműködik az ember akaratával és erőfeszítéseivel, amelyek Isten kegyelme által válnak üdvözítővé.
- A segítő kegyelem (gratia actualis): ez a kegyelem Isten segítségét jelenti, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy helyesen cselekedjen és együttműködjön a megszentelő kegyelemmel. A segítő kegyelem Isten ajándéka, amely az ember erőfeszítéseit támogatja és irányítja a jóra és az üdvösségre.
Az isteni kegyelem protestáns értelmezése
A protestáns, különösen a református teológia az isteni kegyelem kérdését a sola gratia (egyedül kegyelem által) elve alapján értelmezi. Eszerint az ember üdvössége kizárólag Isten kegyelméből származik, függetlenül az ember cselekedeteitől és érdemeitől.
A református teológia szerint az isteni kegyelem:
- Előre meghatározó, azaz eleve elrendelő: Isten kegyelme előre meghatározza azokat az embereket, akiket üdvösségre rendel, és ez a döntés nem függ az ember tetteitől vagy érdemeitől. Ez az előre meghatározás Isten szabad és megbonthatatlan akaratán alapul.
- Ellenállhatatlan: a református teológia szerint az isteni kegyelem hatása az ember életében ellenállhatatlan, azaz az ember nem képes elutasítani vagy ellenállni Isten kegyelmi hívásának. Az ember üdvössége és megszentelése így teljes mértékben Isten kegyelmének köszönhető, és nem az ember saját erőfeszítéseinek vagy akaratának eredménye.
Az isteni kegyelem gyakorlati megközelítése
A katolikus és a református hagyományokban eltérő gyakorlati megközelítéseket találunk az isteni kegyelem kérdésében:
- A szentségek szerepe: a katolikus egyházban a szentségek, mint az isteni kegyelem közvetítői, központi szerepet töltenek be. A szentségek által az ember részesül a megszentelő kegyelemben és a segítő kegyelemben, amelyek lehetővé teszik számára az üdvösség elérését (Forrás: Katekizmus a Katolikus Egyházról, 1992, 1131.). A református teológia ugyanakkor kisebb hangsúlyt fektet a szentségek szerepére, és inkább a hit és Isten szava közvetlen hatását emeli ki az ember üdvösségében.
- A jó cselekedetek és az üdvösség kapcsolata: a katolikus tanítás szerint az ember cselekedetei és érdemei együttműködnek Isten kegyelmével, és így hozzájárulnak az üdvösség eléréséhez.
- A református teológia ezzel szemben azt hirdeti, hogy az üdvösség kizárólag Isten kegyelméből származik, és nem az ember cselekedeteitől vagy érdemeitől függ. A jó cselekedetek a hit következményei és a kegyelem gyümölcsei, de önmagukban nem üdvözítő hatásúak.
Az isteni kegyelemről alkotott eltérő felfogások ellenére mind a katolikus, mind a protestáns, református teológia alapvetően Isten ingyenes és irgalmas szeretetét hangsúlyozza, amely az ember üdvösségének forrása. A különböző megközelítések lehetőséget teremtenek a párbeszédre és a teológiai gondolkodás további fejlődésére a keresztény hagyományok között.
Amíg azonban nem érezzük annak égető hiányát az életünkben, hogy ne csak a jólétet, hanem jóllétet is keressük, addig számtalanszor belefuthatunk olyan herezisekbe, amelyek még távolabbra visznek az istenhittől, az isteni kegyelemtől.
Pedig ezért aztán nem kell különféle tanfolyamokon súlyos százezreket fizetni, teljesen ingyen van. És itt ismét visszaköszön 21. századunk materialista problematikája, hogy ami ingyen van, az nem érték, csak az az érték, amiért pénzzel kell fizetni.
Források: Martin Luther, „A keresztény szabadságáról”, 1520., Charles Taylor, „A szekularizáció kora”, 2007., Stanley Hauerwas, „A közösség ereje”, 1981., Dietrich Bonhoeffer, „Az engedelmes tanítvány”, 1937., Jürgen Moltmann, „A remény teológiája”, 1967., Katekizmus a Katolikus Egyházról, 1992, 1996-2005., Aquinói Szent Tamás, „Summa Theologiae”, 1274., Augustine, „A bűnösök kegyelméről és a szabad akaratról”, 426., Martin Luther, „A rabszolga akaratról”, 1525.
