Már az első század végén voltak olyan teológiai viták, amelyek Isten és az ember viszonyát próbálták megfejteni.
A felvilágosodás mutatott rá először a deista eszmében, hogy ugyan létezhet Isten, vagy egy felsőbb erő, hatalom, aki/ami megalkotta az egész univerzumot benne a világunkkal, de csak ennyit tett.
Lex naturae, a természet törvénye igazgat mindent, Isten nem avatkozik be az események folyásába, hisz a szabad akarattal rendelkező ember, aki képes gondolkodni és cselekedni, majd eldönti, miképp reagáljon a különböző helyzetekre.
Az ember a kiválasztott, hogy a teremtett világot „karban tartsa”.
Bár a Bibliai fordítás uralkodást és annak szinonimáit is használja, ez most a 21. század elején, amikorra már tényszerűvé vált, hogy milliószorosan visszaélt az ember ezekkel a jussokkal, inkább nem használnám.
A kiválasztás – héberül: báhar – azért fontos, mert ha ezt nem értjük pontosan mit jelent, akkor nem értünk Istennek az emberre vonatkozó szándékából semmit, és megrekedünk egy olyan szinten, ahonnan nézve az egész – maximum és jó eséllyel – tanmese, egy feltételezett Teremtővel.
Miért választotta volna Isten az embert, ezen belül pedig Izrael népét?
Tovább lépve a Biblia szó szerinti értelmezésén, és tudván, hogy a Teremtéstörténetnek elsődlegesen teológiai üzenete van, és nem kíván sem tudományos, sem szocióligai, sem csillagászati értekezés lenni, akkor tisztában vagyunk azzal, hogy nem úgy zajlott a világunk teremtése, és nem olyan formában, ahogy a történetíró leírja. Viszont így tudta legjobban megfogalmazni azt az üzenetet, amely a Teremtőtől ihletett.
Jóllehet, – egy olyan embernek, akitől önmagában távol áll a Biblia meg pláne! – nehéz egyszerre történeti, történelmi forrásként, és Isten kijelentéseként tekinteni a Szentírásra.
Igazából bármelyik népet választhatta volna Isten, hisz az ókorban, amikor elkezdődik az ószövetségi történet, pontosabban, amikortól vannak írásos bizonyítékok, sokkal fejlettebb, modernebb, amolyan városi népek is laktak azon a vidéken.
Mégis egy olyan szedett-vetett (értsd jól!) népet választott ki magának, akik nomád életet éltek, és erőszakkal foglaltak maguknak helyet a „termékeny félhold” térségében, vagy már korábban beszivárogtak és letelepedtek (innen a kettős teremtéstörténet a Bibliában).
A nép vándorló és nomád része folyamatosan konfliktusba került más népekkel, és folyamatosan a Teremtőnek kellett őket a „pácból” kihúzni, majd hosszas fogadkozás után, újra régi hibájukat (bűneiket, „paráznaságaikat”) elkövetve, könyörögtek a szabadításért, – mert önerőből csak hibát (bűnt) elkövetni képes az ember – így ismét Istennek kellett közbeavatkozni.
És ez, mint egy perpetuum mobile működött…működik.
Ha szemünk van, akkor ebben felismerjük a mai világunkat is, azzal a különbséggel, hogy nem a Teremtő Istenhez kiáltunk végső elkeseredésünkben, hanem azóta alkottunk magunknak „kényelmesebb isteneket”, akiktől várjuk a közbeavatkozást: coachokat, életvezetési tanácsadókat, herezisek tanítóit, pénzt, hatalmat, politikusokat stb. stb.
A kiválasztás hite végig jelen van az Ószövetségben, bár az ószövetségi ember annyiban tévedett, hogy elégnek tartotta a test szerinti kiválasztott néphez való tartozást. Ez már akkor sem volt elég!
Visszatérve, sokkal fontosabb, és erőteljesebb üzenete az Ószövetségnek, hogy még ebből a szedett-vedett (értsd jól!) népből is folyamatosan kiválasztott egyéneket a Teremtő, és ezeket különféle, konkrét feladatokkal bízta meg. Biztosan ismerős Ábrahám, Mózes, Józsué, Sámuel, Saul, Salamon, Dávid, vagy, hogy a nőket se hagyjuk ki a sorból, Eszter vagy Debóra neve.
Honnan tudhatod, hogy kiválasztott vagy?
A kiválasztásnak – igazából nevezhetjük most már elhívásnak is – a fokmérője mindig a szolgálatra való hajlandóság, ebben nyeri el értelmét és érdemét.
Amiről viszont nem szabad elfeledkezünk: a kiválasztás egy ige, cselekvés, aktus, nem ideológia, nem képzelgés, nem imagináció, komoly erkölcsi minőséget is feltételez.
És azt, hogy képes vagy rá, még, ha te nem is feltételezed ezt magadról!
Péter apostol ezt tanácsolja: „Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.” (2Pt. 1,10)
Hajmeresztő, igaz?
Megteszem-e azt, amit Isten kér tőlem, úgy, ahogy kéri, vagy nemet mondok, mert utóbbit is megtehetem. Jónás is nemet mondott, meg is bánta.
Nem minden esetben kell nagy dolgokra gondolni!
Cserébe viszont képzeljük el a 21. század emberét, önmagunkat, hogy nekünk valaki megmondja mit csináljunk?
- Hogy nekünk valaki megmondja, hogyan éljünk?
- Hogy nekünk valaki megmondja, milyen erkölcsi keretek között létezzünk?
- Hogy nekünk valaki megmondja, kit és milyen mértékben szeressünk?
- Hogy nekünk valaki megmondja, meg merje mondani, hogy következményei lesznek a tetteinknek?
- Hogy nekünk valaki megmondja, hogy szolgáljuk a másik embert?
- Hogy nekünk valaki megmondja, hálálkodjak minden szarért (bocs)?
- Hogy nekünk valaki megmondja, ne legyünk haragtartók és bosszúállók?
Még anyámnak, apámnak, barátomnak, barátnőmnek, főnökömnek se!! Nemhogy Istennek!
A kérdést még folytathatnánk, viszont az alapokat tekintve sehol nem vagyunk előrébb, mint az Ószövetség népe. Lehet, hogy technológiailag iszonyat módon fejlődtünk, most már vannak olyan szavaink, amelyekkel le tudjuk írni a világ tudományos működését, ugyanakkor még mindig van rengeteg miért, amire nincs válasz.
A világ teremtésének teológiai megfogalmazása zanzásítva az, hogy Isten a világot benne az emberrel és mindennel végtelen szeretetéből alkotta, ráadásul creatio ex nihilo, azaz semmiből teremtette.
Ezt önmagában megérteni, pusztán az eszünkkel nem tudjuk, maximum vitatkozni vele, de így vagyunk még jó pár dologgal:
- értjük-e teljességgel, mi a Semmi fogalma?
- értjük-e teljességgel, miért viselkedik a fény egyszerre hullámként és részecskeként?
- értjük-e, eltudjuk-e képzelni mekkora távolság 100 000 fényév?
- értjük-e teljességgel miért álmodunk?
- értjük-e milyen lehet a végtelen szeretet és kegyelem?
Egy olyan mindennel terhelt világban, mint a mostani már nem is tudunk hajlandóságot mutatni arra, hogy megértsük mit akar tőlünk a Teremtő: miért választott ki, miért létezünk?
Nincs rá idő, a többi „kényelmes isten” felemészti minden percünket, azt a percet, amit voltaképp ajándékba kaptunk, azért, hogy az elmúlt dolgok időszámítása alapján és az eljövendőben való pozitív reménységgel tudjuk megélni a mai napot!
De Jézus fogalmazta ezt meg legfrappánsabban és leghumorosabban: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.” (Mt. 6,34)
