A filozófia egyik legrégebben vitatott témái közé tartozik a szabad akarat kérdése.
Létezik-e egyáltalán ilyen, mi vagyunk a saját sorsunk kovácsai, esetleg egy felsőbb erő által kijelölt ösvényen lépegetünk végig mindannyian, egy előre megírt forgatókönyv szerint?
Hatalmunkban áll-e a cselekedeteink irányítása, és ha igen, milyen mértékben?
A „szabad akarat” és „bármit megtehetünk” közé nem rakhatunk egyenlőségjelet. Ha elfogadjuk, hogy létezik szabad akarat, akkor sem tehetünk meg bármit, a világot nem fordíthatjuk ki a sarkaiból, bármennyire is szeretnénk.
A szabad akarat talán azt jelenti, hogy szabadon, a saját érzéseinktől, gondolatainktól vezérelve meg van rá a lehetőségünk…s hogy mire?
A választásra, két vagy annál több dolog közül – mert nyitva áll előttünk az út. De nyilván a témát, komplex lévén, számtalan módon megközelíthetjük, s talán még akkor sem jutunk dűlőre.
Nem túlzunk, ha kijelentjük, a szabad akarat kérdése és egyáltalán, megléte vagy nemmegléte, ősidők óta foglalkoztatja az embereket. Arisztotelésztől kezdve, Szent Ágostonon keresztül egészen Kantig minden nagy gondolkodó elméjét foglalkoztatta már a téma, amely egyébként a világirodalom jelentős alakjait is megihlette.
A szabad akarat és a „megvan rá a lehetőséged” többek között John Steinbeck egyik leghíresebb munkájának, az Édentől keletre című remekműnek is az egyik alaptézise.
Csong An Szunim – az Eredeti Fény Zen Templom apátja így vélekedik a témáról:
„Tudnál beszélni a szabad akaratról? Mert véleményem szerint a szabad akarat nagyon könnyen válhat az ego egyik melegágyává.”
„Egy bevásárlóközpontot javaslok, mint a megoldás színhelyét. Schopenhauer rengeteget írt erről, mint szabad és akarat. Már az akarattal is probléma van, de a szabadság nyugati felfogása az tragikus. Amikor a szabadságot a testvériség és az egyenlőség mellé tesszük, és ezzel kirobbantanunk egy forradalmat 1789-ben, hozzáadunk egy Szaturnusz-ciklust és az 1810-es évekre már teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a téves nézetek, például a szabadság helytelen felfogása hová vezette Franciaországot.
Döbbenetes.
Mi a szabadság? Hogyan beszélhetünk szabadságról, amikor ez a test, ez itt, elképesztően függ mindentől ebben a környezetben. Megemeljük a hőmérsékletet 15 fokkal, mindenki izzad, lecsökkentjük 15-tel, mindenki fázik. Nekünk ez kell, nekünk az kell, és még a szabadság is kell, és fogalmunk sincs arról, hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani, mert állandóan függünk valamitől, és egymást dobáljuk a függő viszonyokban.
Nagyjából a szabad akarat, és ismételten alapjáraton, a három nagy ösztöncsoport karmaiban azt jelenti, hogy az van, ami nekem kell, és ami nekem nem kell, az ne legyen. Rendkívül önközpontú az egész.
De, ha azt mondom, hogy szabaduljunk meg a saját egoitásunktól is, akkor hol van a „szabad”? Mert az az igazán szabad akarat. Akkor viszont nincs, ami akarjon? Tehát, ha megszűnik az „én”, akkor az akarat hol van?
És ezt hívjuk egy olyasfajta bódhiszattva útnak, hogy már nem magadért teszed, már nem magadért akarod. Így megvalósul az a paradox tapasztalat, hogy a szabad akarathoz pont saját magadtól kell megszabadulni, a saját önképedtől. És, hogy ha azt mások javára szeretnéd kamatoztatni, akkor van szabad akaratod, mert akkor a legnagyobb korlát, a saját egoitásod, az nincs.
De akkor van mit akarni? Hát lenne, de nem tudjuk, hogy mit, mert eddig az akaratunkat csak saját érdekünkben használtuk fel. De az nem volt szabad, mert a saját vágyaink, kapzsiságunk, dühünk stb. erősen kötnek.
Akkor most mi van? Akkor mit akarjak, ha ezen kötöttségeket már nem akarom felvállalni? Ha már nem ebben az irányban szeretném az energiámat kifejteni? És akkor kiderül, hogy a „Szabadíts meg minden lényt a szenvedéstől” ez valahol szinonim ezzel, csak nem tudjuk kötni, hogy a szabad akarat, amit én elvállalok, az minden lény üdvére való cselekvés.
Kiderül, hogy ha másnak nem adok szabadságot, ha másnak nem segítek megszabadulni, akkor az ő szenvedése bejön a kapun, az engem is érint.
És kiderül, hogy tényleg a szabad akarat, és ha mindenkire azt mondom, hogy legyen ez mindenkié, akkor ez arról szól, hogy szabaduljunk meg a saját énségünk kötöttségeitől.
Eljuthatunk ide, ez egy olyan paradox helyzet, amit a zen szemlélet nagyon szeret – mert a paradoxban eggyé válik az, mit akarok tudni és amit tudnom kell, amit látni akarok és amit látnom kell. Ezek a paradoxon azért jók, mert teljesen kinyitják a lélek kapuit, mert nem engedi az intellektusnak és az érzelmeknek lezárni az egészet.”
