Együttérzés
A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.
Szent-Györgyi Albert

Nagy Béla
A weboldal célját a főoldalunkon elolvashatjátok, nem szeretnék ismételten ezzel senkit untatni.
Néhány szóban viszont úgy érzem összefoglalnám, hogy személyesen mi indított erre az útra, hogy itt és most a magam erejével, erejéből, és nem utolsó sorban a leendő közösségi erőre alapozva egy aktív együtt érző, együtt gondolkodó és együtt cselekvő közösséget építsek, építsünk.
14 éves voltam, amikor apám felakasztotta magát, ekkor hirtelen lett a gyerekből felnőtt. Sokat gondolkodtunk és beszélgettünk édesanyámmal, hogy mit tehettünk volna másképp, akkor nem jöttünk rá, ma már tudom, hogyan lehet segíteni egy ilyen embernek! 32 éves voltam, amikor kislányunkat eltemettük.
Ebben az időszakban minden nap úgy keltem fel, hogy nincs értelme az életemnek, 3 hónap után pszichológushoz mentem, hogy valamennyire rendezni tudjam az életemet, a fejemben és a lelkemben lévő dolgokat, és valahogy visszataláljak az életbe.
Ez tovább tartott, mint reméltem.
5 évig csak kerestem az utam, mire eljutottam egy energetikai tanfolyam első szintjére. Végül 12 évet töltöttem tanulással és gyakorlással, ahhoz, hogy el tudjam fogadni a mostani életemre kapott feladatokat, és hogy rátaláljak a buddhizmus ösvényére.
Egy olyan munkát kerestem, amit bármikor és bárhonnan tudok végezni, ami mellett napközben még másoknak segíthetek, ez adta az ötletet a SEO ügynökségem megalapításához még 2009-ben.
Aztán úgy alakult, hogy egyre kevesebben kértek segítséget, így a melléktevékenységnek induló cég lett a főtevékenység, mert rájöttem, hogy elég lesz, ha azoknak tudok segíteni, akik a legközelebb állnak hozzám. Erről Teréz anya jut eszembe, akitől megkérdezték, hogy mit tehet azért, hogy jobb legyen a világ, erre ő azt válaszolta: „menj haza, és szeresd a családodat.”
Most viszont sürgetően felmerült bennem, hogy mindazzal a szakmai tudással és tapasztalattal, amit az elmúlt évek alatt magamra szedtem, és azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésünkre állnak sokkal több embernek tudnánk segíteni.
„Véletlenül” az Andi pont ekkor döntött úgy, hogy lelkész lesz! Mivel már elég régóta nem hiszek a véletlenekbe, úgy döntöttem, hogy el kell indítani az egyutterzes.com oldalt, szerencsére Andi úgy döntött, hogy csatlakozik. 😊
Nem csak írni szeretnék a nagyvilágnak visszajelzés nélkül.
Szeretném, ha megkeresnének az emberek, ha belépnének a Facebook csoportunkba, ha aktív, egymást segítő közösség épülne, akiket a helyes értékrendszer köt össze politikai, hitbéli, nembéli, rangbéli, társadalmi rétegződés megkülönböztetése nélkül.