(Jelen írás a lap alján található videó átirata, a videót Cser Zoltán, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítója engedélyével használjuk.)
Talán felismeritek, Luke Skywalker mondja Yoda mesternek, hogy „Yoda mester, én nem félek semmitől”. És ez a válasz Yoda részéről: „Majd fogsz, majd fogsz.”
Úgyhogy nézzük meg a félelemnek a témakörét.
Erről már volt egy video, az 5 méreg kapcsán, de azért ez egy soha véget nem érő téma, hogy félünk. Milyen félelmek vannak bennünk? Honnan fakad a félelem?
Nézzük meg a félelem természetét.
Egyébként ez azért is egy fontos téma a részemre, számomra is, mert én elég sok kört jártam a félelemmel kapcsolatban. Például, amikor elkezdtem sziklát mászni, az úgy indult, hogy rendkívüli módon féltem a mélységtől. Tehát, ha lenéztem valahonnan, akkor bennem már rögtön minden felfordult. Érdekes volt elkezdeni sziklát mászni egy ilyen állapottal – hogyan oldódik föl, hogyan tűnik el a félelem, „úgymond”.
A félelem vajon eltűnt? Nem, nem tűnt el a félelem. Honnan tudjuk, hogy nem tűnt el a félelem?
Az én esetemben én onnan tudtam később, és onnan jöttem rá, hogy nem feloldódott a félelem. Hanem az, hogy én féltem a mélységtől, a lezuhanástól, a sérüléstől- mindenfélétől- az átcsapott egy olyan állapotba, hogy kívántam a mélységet. Függővé váltam a mélységtől.
Ez például mutatja azt, hogy a félelem valójában nem szűnt meg – hanem a félelem a saját természetében az egyik végletből dobja át az ember állapotát a másik végletbe.
Ezt az egyik végletből másik végletbe való csapódást, ezt nagyon jól észre vehetjük, embereken, másokon, de magunkon is – hogyan lesz a félelemből úgymond bátorság. A bátorságból félelem, a félelemből bátorság – csapódik az egyik a másik irányába, vagy az egyik végletből a másik végletbe.
Tehát nem sikerült megoldanom a félelmet, de látszólag azt hittem, hogy nem félek semmitől már, de kiderült, hogy nem: csak a mélységtől. Sőt, nem is hogy nem félek a mélységtől, ráadásul vonzódom a mélységhez, sőt, tulajdonképpen addikció jött létre. Nekem mindennap kellett kötél nélkül másznom, hogy érezzem, hogy élek, hogy érezzem, hogy mélység van, hogy veszély állapotában vagyok. Tehát függőséget is tud okozni.
A másik fontos felismerés az elvonulásban történt, amikor nagyjából egy év telt el úgy, hogy nagyjából mindennap a félelem állapotában voltam. Azért volt felfoghatatlan, mert mindig van mitől félnünk. Bármikor, bármi megtörténhet. De mégis, az emberek nagy részének azért nem a 24 óráját tölti ki a félelem. Itt viszont bekapcsolt egy ilyen üzemmód, hogy felébredéstől estig, félelem, félelem, félelem. S az volt a különös ebben az állapotban, hogy nem volt valami elhatárolt tárgya a félelemnek, tehát nem egy tárgy miatt kapcsolt be. Tehát nem azért kapcsolt be, mert én lenéztem, és akkor itt volt a mélység, és megijedtem, tehát félelem jelenik meg, hanem a félelem állapota volt, ami viszont kereste a tárgyát.
Volt már olyan pont, amikor egészen nevetséges tárgyakat talált. Például olyanoktól féltem, hogy nehogy megszólaljon a telefon – mert, ha a telefon megszólal, akkor abból csak rossz jöhet. Elkezdett egyre világosabbá válni, hogy a félelem az bennem van – az egy tudatállapotként bennem létezik. Megnyilvánult, kinyílt a félelem.
Tehát az egyik pont az az, hogy a félelmet – tapasztalatom szerint- nem lehet megoldani azzal, ha nekimegyünk bátorsággal. A másik pedig, hogy a félelem eleve bennünk van, hiszen nem világosodtunk meg- a tanításokban ezt például leírják-, hanem keresi, megkeresi a tárgyát.
Nem azért félünk, mert valami van kinn, hanem a félelem miatt tudunk félni valamitől. Ha belül nem tudunk félni, akkor hiába vannak kinn félelemtárgyak, akkor nem történik meg a félelem állapotának a felmerülése.
Természetesen a buddhizmusnak a tanulmányozása során, nyilván ráleltem arra, hogy erről beszél a Buddha. Az első nemes igazságnál elmondja, hogy a szenvedésteli állapotokat nem tudjuk megoldani. Ha például egy előjövő félelem állapotát, ami egy következménye valaminek, azzal nem harcolnunk kell. Nem kell megszűntetni, hanem megfigyelni és ellazulni benne. Csak erre az ember nagyon nehezen tud rájönni, mert mindent elkövetünk, hogy megszüntessük, vagy belül, hogy én ne féljek, vagy kívül, hogy a tárgyait megszüntessük.
Klasszikus esetek a fóbiák. Az illető például fél a pókoktól, és megpróbál egy olyan környezetben élni, ahol nincsen pók – és akkor nem fél. Nem fél a pókoktól, de a félelem az költözik egy másik tárgyhoz. Tulajdonképpen azért volt ez a számomra értékes – egyébként borzalom, nagyon rossz félni, ezt mindannyian tudjuk-, mert végül is, kiderült, hogy a tanításokban ez le van írva, csak megélni ezt nem olyan kellemes.
Érdekes az, hogy sokszor szokták mondani, tulkuk, reinkarnációk – tehát nagyobb megvalósítással rendelkező lények-, hogy nem a haláltól félnek, hanem az élettől. Ráadásul még a félelem tárgya sem annyira egyértelmű. Legtöbb esetben, amit én néztem, hogy amikor a tárgyát kell nézni a félelemnek, akkor a fájdalomtól félünk a legjobban, a fizikai fájdalomtól. Az idegrendszerünknek ez egy működése, hiszen, ha nem lennénk behálózva idegekkel, akkor a fájdalom az nem lenne. A veszteség, a fájdalom, ilyesmik azok, amelyek a félelem hátterében vannak.
De megrendítő és megdöbbentő azt tapasztalni, hogy ez a félelem önmagában is létezik. Akkor, akikor a Buddha arról beszél, hogy Számszárának az oka a létszomj, akkor a létszomjat jól kell értelmeznünk. Mert úgy tűnik, mintha csak arról lenne szó, hogy ne vágyjunk akkor semmire, ne legyen bennünk a létezés szomja.
De a létezés szomjához nagyon is hozzátartozik, hogy az élet félelme és a halálnak a félelme, vagy a fájdalomtól és a veszteségtől való félelem – tehát ezt nagyon jól kell tudni értelmezni.
Nem véletlen, hogy amikor a létszomjról beszélnek, akkor azt mondják, hogy igen, van bennük a vággyal kapcsolatos Káma, és van bennük a bava, vagy abava, a nemlétezés. Van bennünk a létezés és a nem létezés vágya – ez már egy érdekes dolog.
Szóval, visszatérve a félelemre, hogy a saját hibáimból kellett megtanulnom azt, hogy bármilyen tárgyat tud keresni magának a félelem. Magyarán a félelemmel önmagában érdemes foglalkozni, mert a tárgyak végtelen variánsok lehetnek. Ettől, attól, amattól, lehet villámtól is félni, bármitől is lehet félni.
Milyen tehát a félelem?
A félelem az egy hideg típusú energiaállapot, ami összehúz. Hasonlít a félelem a fázáshoz. Ha ezt kezdjük már látni, hogy a félelemtől remegni lehet, visszahúzódnak az életerők, tehát a szamána prána, ami visszahúzza, összehúzza az életerőket, hogy hideg lesz az embernek a keze például. Hideg lesz a végtagja. Elindulnak a vesék, tehát folyadékkiválasztás indul el a félelem kapcsán. Összehúzzuk magunkat, kék lesz a száj, remegés történik. Megfigyelhetjük azt, hogy remegő légzés van a félelemnél, és megfigyelhetjük azt is, hogy bal oldalon van egy erőteljes húzás, a lépnél.
Azt mondják, hogy a harag, az a májnál jelenik meg, a félelem pedig a lép, hasnyálmirigy környékén, tehát az ellentétes bal oldalon.
Úgyhogy ebből, ha tudjuk, hogy a félelem megkeresi a tárgyait, akkor oké, elkezdhetjük vizsgálni önmagában a félelmet. Kiderül az, hogy tulajdonképpen mi nem stimmel a félelem kapcsán.
Fizikai szinten nem stimmel a testhelyzetünk, hiszen összehúz. S ebből már rögtön egy megoldás az, ha kihúzzuk magunkat. A félelemnél a testhelyzetet rendezzük.
Hideg – tehát melegítjük magunkat, dörzsöljük magunkat, forróvizes fürdőt veszünk. Megpróbálunk mozogni a félelemben, mert össze akar húzni, nem akarja, hogy mozogjunk benne.
Remegtet. Nincsen légzés, tehát elkezdünk mélyen lélegezni. Kihúzzuk magunkat, mozgunk, átdörzsöljük magunkat és lélegzünk. Leginkább a dörzsölést is érdemes a lép környékén végezni. Ha már mást nem, és ez a pánikbetegségeknél nagyon fontos, hogyha megfigyeltük azt, hogy a félelem az egy létező tudatállapot, aminek viszont vannak gyengepontjai, a fizikai testnél megmutatja magát, akkor már az ellenszereket, azokat megtalálhatjuk.
Igen ám, csak hogy nem ilyen egyszerű a félelem – hiszen a félelemnek nemcsak testi állapotai vannak, hanem tudatállapotai is vannak. De ott is vagytok gyengepontok.
Például nem tudom, hogy megpróbáltatok-e már haragudni a jövőre?
Úgy, hogy nem tudom mi lesz holnap, de haragszom – nagyon haragszom rá, mi fog történni. Érdekes módon, a múltra tudunk haragudni, tehát ami megtörtént – és félni pedig a jövőtől tudunk. Azt mondhatjuk, hogy talán ez mentálisan a félelemnek a gyengepontja, hogy félni a jövőtől tudunk. Oké, de a jövő viszont még nem történt meg. Magyarán a félelem az egy, fizikai szempontból, egy összehúzó, remegtető légzést, nem engedő, mozgást nem engedő hideg állapot. Mentálisan pedig egy olyan képzelt, ami egy nagyon erős képzetünk, egy feltételezett jövő állapotát vetítő – vetítő gép, ugye a tudat- képzet, ami ezekkel a fizikai tünetekkel jár.
Ha ezt is elkezdjük megfigyelni, ami annyit jelent, hogy képesek vagyunk éberek maradni a félelem állapotában -ez persze nem könnyű, mert elragad minket, és nem érezzük, csak szenvedünk a félelem állapotábaná, akkor felfedezhetjük ezeket a gyengepontokat. Mentálisan a fájdalom kezelése az történhet úgy, hogy észrevesszük, hogy nem vagyunk jelen, mert megint egy jövőbeli képzet van a tudatunkban. Ehhez a jövőbeli képzethez tartozik az összes elmondott szimptóma, a légzés, összehúzás, a hideg, stb.
Fizikai szinten kihúzzuk magunkat, átdörzsöljük, főleg a lépnél, mély levegőt veszünk és megpróbáljuk a mentális működésünket is úgy kezelni, hogy például elkezdünk gondolkodni a múlton. Megpróbáljuk kiegyenlíteni a jövő felé irányultságot a múlt felé irányultsággal. Megpróbálunk haragudni valamire, megpróbáljuk máshogy irányítani a gondolatokat. Vagy, ami nem könnyű, de lehetséges, hogy megpróbálunk teljesen belelazulni a félelembe.
A Buddha tanítása szerint ezek az állapotok, ha megjelennek, akkor következmények. Ha tápláljuk őket, akkor okká válnak. De, amikor félünk, az egy következmény, és nem az a cél, hogy harcoljunk ellene, hiszen következmény ellen nem harcolhatunk, hanem hogy megfigyeljük, hogy milyen természete van. Felfedjük a fátylakat róla, a titkait.
Régen azt mondták, hogy ez az, amikor egy démont megnevezünk. Ha meg tudjuk figyelni a jellegzetességeit, megfigyeljük a korlátozottságát, a gyengepontjait – akkor tulajdonképpen megneveztük azt az állapotot. Ekkor egy olyan folyamat…tehát egy olyan útra lépünk, ahol már nem az lesz a cél, hogy ne féljünk, hanem az a cél, hogy kezelni tudjuk a félelmeket. Ekkor a félelem elkezd a részünkké és a barátunkká válni egy idő után, és ezután meg fogja mutatni a pozitív arcát is. Hiszen tudjuk a Tantrákból, hogy a félelem az fel tud szabadulni és képességek vannak mögötte.
A félelem, az a saját képességeink nem elfogadásából fakad. Ha most egy nagyon magas szemszögből nézzük az energiaműködésünket. Maga az az energia, ami a félelemnél minket összehúz, az egy kettőségektől szennyezett, egy tévedéstől szennyezett energia. Ha képesek vagyunk ezt a fajta kettőséget és tévedést elengedni, és lefosztani a félelemről, akkor önmagában a félelem energiája az önmagában olyan képességgé válik, ami nagyon fontos tényező lesz a megvilágosodás ösvényén.
Így mondják, ha az ember ezen az úton elindul, akkor nem az a célunk, hogy megszüntessük a félelmet, hanem az, hogy az ösvényen a barátunkká tegyük. Egy idő után meg fog nyilvánulni az, amit úgy hívnak, hogy a Mindent Megvalósítás Bölcsessége – ami azért is érdekes, mert tulajdonképpen a félelem révén tudunk minden dologgal szembenézni.
Kívánok mindenkinek nagyon jó felfedezéseket a félelmekről, és azt, hogy ne rögtön az a sztereotípia legyen, hogy megszüntetni, elfojtani, elnyomni, hanem hogy engedjük meg, hogy a félelem, ha jön, akkor megnyilvánuljon és képesek legyünk ezt a pontot, amit a Buddha javasolt, a következményekkel, felfedni a természetét, akár leírni, hogy mit tapasztalok, a testemben, a légzésemben.
Milyen tudati képeket hoz elő, mert ezáltal közel kerülünk a saját tudati, energetikai és testi működéseinkhez – tehát a barátunkká tesszük azt, ami az ellenségünk volt.
