Mivel rendszeresen futok bele ilyen eseményekbe, most úgy éreztem, hogy ki kell írjam magamból, amit gondolok és amit én megtapasztaltam. Ha csak egy ember túléli azért, mert egyszer ezt elolvasta és utána segítséget kért, akkor már megérte felszakítani a saját sebeimet.

Először is én nem vagyok szakember, ha bárki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor vannak erre szakosodott szakemberek, akiket ezen a számon megtalálsz: 116-123, itt 0-24-ben várják azok hívását, akik bármilyen traumával küzdenek és nem tudják, hogy épp mit kellene tenni.

A pszichiátria egyik legproblematikusabb területe az öngyilkosság. Nem önálló betegség, mégis talán az egyetlen olyan pszichiátriai vonatkozású esemény, ami a beteg halálával végződhet.

Sajnálatos tény, hogy a magyarok öngyilkossági hajlama magas.

Az öngyilkosság, mint jelenség hátterének okaira számos elméletet dolgoztak ki a pszichiáterek, pszichológusok és szociológusok. A suicidium az emberi fajra jellemző komplex reakcióminta. Egyes mentális betegségek hajlamosító tényezőt jelentenek, de a stressz és a személyes kapcsolatok, a társadalmi hatások legalább ennyire meghatározóak.

Az öngyilkos magatartás a társas viselkedési formák szélső pólusán helyezkedik el, a suicid kísérleten átesett, de túlélt betegek vizsgálatából megtudható: az elkövetők nem feltétlenül meghalni akarnak, hanem másképpen szeretnének élni.

Nagyon fontos, hogy az az állapot, amiben egy ember található az öngyilkosság előtt, egy beszűkült tudat állapot, amiben egyáltalán nem látja reálisan a saját és a körülötte lévő világ képeit és eseményeit.

Ezért is nagyon fontos, hogyha ilyen gondolatok megfordultak a fejedben, akkor minél hamarabb kezdj el valakivel beszélni, lehetőleg olyan emberrel, akivel nem vagy közvetlen érzelmi kapcsolatban.

Sikeres öngyilkosság

Az én történetem: 14 éves alig múltam, amikor mint derült égből a villámcsapás, egyszer csak arra mentem haza, hogy édesapám felakasztotta magát. Akkor még nem voltak pszichológusok, és nem sok mindent tudtunk tenni, szépen lassan elfogadtuk a tényt. Szerencsére édesanyám erős ember volt és mindenben támogatott. Később kiderült, hogy apámnak nem ez volt az első próbálkozása, de most biztosra ment. Tehát egy szuicid hajlamú ember volt, aki nem kapott semmilyen szakirányú segítséget és nem tudta feldolgozni a saját traumáit. Ez egy nagyon fontos momentum lesz később az én életemben is.

Nagyon sokáig elemezgettük a családban, hogy apám vajon miért döntött így, de nem jutottunk közös nevezőre, így „elengedtük” és csak a szépre emlékeztünk.

Éltem tovább az életem, jöttek a feladatok, amiket, hol jobban, hol kevésbe, de megoldottam, egészen addig amíg 17 évvel később, megérkezett életem legnagyobb traumája, a 3 éves kislányunkat kellett eltemetnünk.

Itt most, hagyok egy kis időt, hogy emészd és megtöröld a szemeidet.

Azóta eltelt 20 év, de még mindig folynak a könnyeim amikor erről beszélek vagy írok. És ez így jól is van, mert nem ez a természet rendje. Ma viszont már tudom, hogy én Neki köszönhetem azt, hogy ma boldog emberként élhetem az életem, de még azt is, hogy élek!

Mit érez egy öngyilkos?

Miután elment, egy nagyon beszűkült állapotot kellett megélnünk. A volt párom a mai napig nem emlékszik több hétre, még a temetésre sem, az Ő agya egyszerűen mindent kitörölt.  Én tarottam magam még két hónapig és csináltam robotszerűen a munkámat és minden mást is. Egyszer csak arra eszméltem reggel, hogy ülök az ágy szélén és azon gondolkodom, hogy semmi értelme az életemnek. Ekkor értettem meg, hogy mit érezhetett az apám, amikor végett vetett az életének. Az én szerencsém az volt, hogy ezt már egyszer végig csináltam vele, és tudtam, hogy ez nem megoldás.

Viszont ez az állapot nem maradhat így, mert zombiként élni nem túl vidám, és nincs is túl sok értelme. Ekkor megjött az isteni szikra, segítséget kell kérni!!!

Öngyilkosság gondolata esetén lelkisegély szolgálat

Felhívtam egy segély vonalat, ahol elirányítottak egy pszichológushoz. Ez a szakember kb. fél évig dolgozott velem mire eljutottunk odáig, hogy változni akarok. Ekkor azt mondta, hogy nekem kell megtalálnom az utamat és elengedett. Évekig keresgéltem, majd találtam egy számomra elfogadható módszert, és ennek segítségével még több mint 10 évig dolgoztam a traumáimon, egészen addig amíg eljutottam arra a szintre amikor azt tudtam mondani, hogy boldog ember vagyok.

Ezalatt az idő alatt azt is megtanultam, hogy nincs kicsi vagy nagy trauma, mindenkinek a saját traumája a legnagyobb, és ha azzal nem tud megküzdeni egyedül, akkor abból nagyon komoly problémák lehetnek.

Ezért is kell külső segítséget kérni, mert az esetek nagy többségében egy jól irányzott mondat már nagyon sokat tud segíteni.

Nagyon sok ember viszont nem tud segítséget kérni, ezért nagyon fontos, hogy mindenki figyeljen azokra az emberekre, akiket szeret és akikhez közel áll.

A mai világunkban elsíklunk a másik ember problémája mellett, és egyszer csak azt olvassuk, hogy végleg távozott.

Ez az írás azért született meg, mert ismertem és beszélgettem többször is azzal az emberrel, aki most végleg itt hagyott bennünket, és lehet, hogy még van köztünk olyan, aki hasonló problémákkal küzd.

Én is és a szakemberek is itt vagyunk és bárkinek szívesen segítünk bármikor! Kérlek hidd el, hogy van más megoldás is!!!  

 

 

 

 

A közösség ereje

Ma már az emberek nagy többsége nem hisz a közösség erejében, vagy egyszerűen csak nem érünk rá más embertársainkkal foglalkozni. Pedig nagyszüleink még ismerték a kaláka fogalmát, és sokan így építették a...

Van-e helye a protestáns istenhitnek a 21. század materiális világában?

A 21. század világát az anyagi javak és a technológiai fejlődés uralja, amely jelentős hatással van az emberek életére, gondolkodására és értékrendjére. A modern kor kihívásai között szerepel a vallási hagyományok és a spirituális értékek helyének újraértelmezése. A...

„Sűrű sötét van mindenfelé…”

Sötétségben kelünk és sötétségben fekszünk. A köztes időszakban a Nap egyre gyérülő fényével néz le ránk. Bár a harcok nem kerültek közelebb hozzánk, a háború ocsmány valósága és következménye már nem, hogy csak az ajtón kopogtat, de velünk sétál a sötét szobákban....

A testi vágyaink tudatos irányítása minőségi javulást hozhat az életünkben

Bár a szexuális forradalmon már több évtizede túl vagyunk, mégis, ha a szex, a szexuális vágy megélése kerül terítékre, sokan még mindig frusztrációval, gátlásokkal terhelve gondolnak a témára, mások épp ellenkezőleg, túlzott vélt vagy valós magabiztosságukban a téma...

Lehet, hogy kiválasztott vagy?

Már az első század végén voltak olyan teológiai viták, amelyek Isten és az ember viszonyát próbálták megfejteni. A felvilágosodás mutatott rá először a deista eszmében, hogy ugyan létezhet Isten, vagy egy felsőbb erő, hatalom, aki/ami megalkotta az egész univerzumot...

Szabadság és szabad akarat

A filozófia egyik legrégebben vitatott témái közé tartozik a szabad akarat kérdése. Létezik-e egyáltalán ilyen, mi vagyunk a saját sorsunk kovácsai, esetleg egy felsőbb erő által kijelölt ösvényen lépegetünk végig mindannyian, egy előre megírt forgatókönyv szerint?...

Hogyan éljünk túl egy érzelmi csalódást?

A csalódás negatív érzelmi állapot, amely általában az elvárásaink és az azzal ellentétben álló valóság összeütközése miatt alakul ki bennünk. Ha csalódunk, tulajdonképpen a valakihez/valamihez fűződő reményeink lesznek egycsapásra semmivé. A szóban forgó érzelmi...

Tudjátok-e, mi a lélek feladata?

A lélek, mint kifejezés, nagyon sokrétű, komplex fogalom, amelynek megközelítése többek között vallási-, filozófiai-, kultúrtörténeti szempontból is elképzelhető. A lelket gyakran a test kézzel nem fogható, testetlen lényegének tartják, egyes esetben a szellem...

Kitartás – az egyik legfényesebben ragyogó emberi érték

Búvóhely. A legtöbb embernek van ilyen. Ahova a nehéz óráiban menekül, amitől/akitől erőt remél és kap is. Ez a menedék lehet kézzel megfogható dolog, de éppúgy formát ölthet egy szép történetben. Én az utóbbival tudok a leginkább azonosulni. Szerencsés vagyok, mert...

Így élünk mi református magyarként Érmelléken

Tisztelt olvasó! Újraközölt írást olvasol épp. A cikket a Sárospataki Füzetek szerkesztőségének felkérésére írtam a "Körkérdés - Határtalanul magyar" rovatba, és a Trianon 100 című 2020/2 számában jelent meg. Amiért aktuálisnak éreztem az együttérzés weboldalon is...

Aggodalom, bűntudat, bizonytalanság – profitálhatunk-e a negatív érzésekből?

Aggodalom, bűntudat, bizonytalanság – mintha a modern ember mindennapjait írtuk volna le néhány negatív csengésű szóval. Bár kétségtelen, hogy ezek a kifejezések a lelki szemeink előtt csupa kellemetlen megélt múltbéli szituációt idéznek meg, nem kerülhetjük meg a...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás