Mindig elcsodálkozom azon, milyen különleges a magyar nyelvünk. Míg más nyelveken megfogalmazni egy-egy lelkiállapotot, egy-egy jelzőt, sok esetben több szó felhasználására van szükség, addig anyanyelvünk rendkívül érzékletesen, tisztán és dallamosan adja vissza lelkünk mélységeit vagy magasságait.
Hogyan fogalmaznánk meg, azt, hogy együtt érzünk más emberekkel? Hogyan érdemes együtt érezni, mi több együtt lenni más emberekkel?
Az együttérzést a nyugati világ a zen közösségekhez és a buddhizmushoz kapcsolja, mint egy olyan szellemi tevékenységet, ami nem csak önmagunk fejlődését segíti közvetetten, hanem egy közösségi alapértéket is kijelöl.
Dobosy Antal még két aspektusból világítja meg az együttérzés témakörét, mint az EGYÜTTÉRTÉST és EGYÜTT MEGVILÁGOSODÁST.
Ezeket a fogalmakat sokkal könnyebb elfogadni, ha nincs egy neveltetésszerűen „külső ruhaként” viselt morális és etikai értékrended, ami abban segít, hogy viszonylag könnyedén élj bele a világba, és próbálj egy olyan úton járni, ami számodra, saját elgondolásod szerint a megfelelő végkimenetelt biztosítja.
Amennyiben viselsz ilyen „ruhát” ne feledd, hogy ez a ruha az idők folyamán elhasználódik, és toldozni-foldozni kell, ki kell mosni, hogy újként öltsd magadra, amiben sokkal jobban érzed magad, komfortosabbá válnak a mindennapok, a reggelek szebbek, a mindennapok türelmesebbek, a környezeted és nem utolsó sorban te is boldogabbá, sőt, mi több megelégedetté válsz! Utóbbi borzasztóan hiányzik társadalmunkból, és azért tekintünk vissza korábbi generációk életútjára mindig egy fajta romantikus vágyakozással boldogságukat látva, mert ők megelégedtek azzal, amit kaptak az élettől, amit el tudtak érni, amit meg tudtak valósítani. Racionálisan és emocionálisan is tisztában voltak saját korlátaikkal.
Egyszóval nem kell ahhoz útkeresőnek lenned, hogy ha meghallod az együttérzés kifejezést, akkor tényleg rögtön a buddhizmus, mint kapcsolt terminus technicus ugorjon be róla. És nem is tévedtél egy fikarcnyit sem!
De mit is jelent valójában?
Azt mondhatjuk, hogy egy olyan magas szinten művelt érzelmi képesség, érzékeny hozzáállás, amellyel képesek vagyunk átérezni más ember fájdalmát, gyászát, bánatát, lelkiállapotát, az örömét, boldogságát is. Hajlandóak és készek vagyunk ebben osztozni és segíteni!
Kapcsolt fogalomként hozzáadhatnánk az empátiát, viszont az empátia leginkább passzív érzelmi állapot, míg az együttérzés kifejezetten aktív, cselekvő, ami kész kézzelfoghatóan segíteni is a másik emberen.
Nagyon fontos megjegyzés: sem az együttérzés, sem az empátia NEM sajnálat.
A sajnálat amellett, hogy szintén passzív állapot, még egy borzasztóan negatív energiahordozó is, ami mind a küldő, mind a befogadó félt még jobban lehúzza, ahelyett, hogy segítene. Éppen ezért az egyik célod, célunk az legyen, hogy tudatosan kapcsoljuk ki a sajnálatot, amikor úgy érezzük, hogy osztozni akarunk embertársunk lelki nehézségeiben. A sajnálat dinamikájával hasonlóan foglalkozunk bejegyzéseink között, ajánlom elolvasásra.
Keresztény társadalmunkban teljesen más fogalomkörrel azonosítjuk magát az együttérzést, az Újszövetségben a ἐσπλαγχνίσθη (eszplachniszté) szó, azaz „megkönyörült” fogalmat fordíthatnánk annak az érzésnek a leírására, amikor a másik ember helyzete megindít bennünket. Jézus, amikor megkönyörült egy emberen, akkor meggyógyította. Vagyis, ez teljes mértékben reflektál arra a megállapításra, hogy az együttérzés mindenképp cselekvő képesség.
Mint minden képesség, ez is tanulható!
Ha tíz embert megkérdeznénk, mind a tíz ember önmagát empatikus embernek mondaná. Ám ahhoz, hogy együttérző is légy ezt a képességet csak tovább kell fejleszteni.
Empátia esetében beleéled magad a másik ember helyezetébe, megpróbálod önmagadban modellezni, mit érezhet ő abban a körülményben, abban a helyzetben, és ezt adaptálod. De ennél tovább az empátia nem lép.
Amikor olyan érzésekkel éled bele a másik ember helyzetébe magad, hogy miképpen tudnál neki segíteni, az már az együttérzés.
Mindig nagy tévedésben vagyunk, amikor azt gondoljuk, együtt érezni csak olyan emberrel lehet, aki bajban van, aki elesett, akinek valami problémája van, sok esetben, akit sajnálni lehet. Ez egy nagy tévedés!
Meglepő lehet, de embertársainknak sok esetben nem az a legnagyobb problémájuk, hogy a fájdalmukban, lelki megpróbáltatásaikban, mondhatni kísértéseikben nem osztozunk, hanem az, hogy már a másik ember örömének sem tudunk igazán örülni. Közhelyként hangzik, de ez egy tipikusan magyaros hozzáállás, amit a „dögöljön meg a másik tehene” szólásra lehetne ironikusan felfűzni.
A sikeres, eredményes embereknek is szükségük van együttérzésre, és azoknak is, akik jól érzik magukat. Igazán közösségi folyamattá pedig mindez akkor alakul át, amikor oda-vissza kezd el működni a folyamat. A kölcsönös együttérzésből pedig táplálkozni lehet, motivációt, erőt ad, megerősít, feltölt, további megoldások keresésére indít, kreatívabbá tesz. Mindkét fél profitál belőle, ez benne a csodálatos!
Gyakorlatilag minimális energia befektetéssel lennénk képesek hegyeket mozgatni, ha jól használnánk ezt a képességünket először mikroközösségeinkben, néhány lépéssel odébb pedig a társadalom különböző szinterein.
Azt hiszem ideje elkezdenünk gyakorolni!
Forrás: Zen Tükör Magazin, Dobosy Antal, Együttérzés, együttértés, együtt megvilágosodás, 14. szám, 2018
