A kérdés, bár első gondolatra könnyű választ ígér, bonyolultabb – talán inkább megfoghatatlanabb-, mint hinnénk. Vajon közelebb kerülünk a szeretet megismeréséhez, ha a Google-be beütve elolvassuk annak biológiai, evolúciós vagy pszichológiai definícióját?
Közelebb kerülünk-e témához, ha a nagy világvallások által megfogalmazott tételeket vesszük alapul? Vajon egyáltalán meg lehet-e fogalmazni ezt a velünk született ajándékunkat, ami egyidős magával az emberiséggel, és talán az egyetlen erő, ami képes leküzdeni a tér és az idő korlátait? Az igazi szeretetet nehéz szavakba önteni, megismerés és megtapasztalás nélkül pedig szinte lehetetlen.
A meghatározást tovább nehezítik a kulturális különbségek is
Az egyetemes meghatározást tovább bonyolítják a kulturális különbségek. Történelmünk során az egyes társadalmak más-más jelentést társítottak a szeretethez, amit érzékletesen ábrázolnak a különféle nyelvi variációk is. A magyar nyelvben a „szeretet” és a „szerelem” két különböző érzés, az angol viszont már nem igazán tesz különbséget, és gyakorta mindkét kötődést a „love” szóval írja le.
Az ókori görögönél még komplexebb volt a helyzet – ők más szóval illették az isteni, a családi, a baráti, a romantikus és a testi vonatkozású szeretetet. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az igazi szeretethez, felül kell emelkednünk azon, amit „tudunk” a szeretetről. Le kell ráznunk magunkról a definíciókat és a szeretet természetet kell inkább kutatnunk. De mindez, ahogy írtuk, megtapasztalás nélkül lehetetlen.
Emberi szeretet – csupán evolúciós mechanizmus volna?
A szeretet egy rendkívül erős, pozitív érzés. Alapvetően emberek felé irányul, de az azonosulás zászlaja alatt szerethetünk egy gondolatiságot, egy vezérelvet, ami az életünket irányítja. Az igazi szeretet nem csak azok felé a személyek felé irányulhat, akiket ismerünk, bár kétségtelen, hogy ez a gyakoribb megnyilvánulása az érzésnek.
A 100%-ban racionális emberek – ha egyáltalán létezik ilyen- úgy gondolják, a szeretet nem egyéb, mint egy kémia reakció, a túlélés belénk kódolt záloga.
Azért gondoskodunk, azért „szeretünk”, mert függünk a másiktól: a kezdetben magatehetetlen gyerekek a szülőktől, később pedig a már megöregedett, elgyöngült szülők a fiatal, életerős gyerekeiktől.
Emlősi hajtóerő volna a szeretet? Egészen biztosan nem – hiszen akkor miért szeretjük például azokat, akik már nincsenek közöttünk? Annak ugyanis semmi társadalmi haszna nincs.
Önzetlen szeretet – mert az igazi szeretet csak önzetlen lehet
És itt értünk el talán a legközelebbi értelmezésig, ami a szeretet jellemzi: a szeretetnek nincs „haszna”, a szeretet önzetlen. Jó esetben nem azért szeretünk, hogy azt visszakapjuk.
Nem a haszonszerzés céljából kötődünk és gondoskodunk – mert akkor az már nem igazi. Az igazi szeretetet sokkal inkább az „adni”, mint a „kapni” jellemzi. Az viszont kétségtelen, hogy csak akkor adhatunk valamiből, ha annak a bizonyos dolognak mi is a birtokában vagyunk – ha eltelít minket.
A gondolatok erejét nem szabad alábecsülni, talán minden ezen a síkon kezdődik. Idővel azzá válunk, olyanná formálódunk, amiről gondolkodunk. Ha a gondolataink szeretettel telik meg, képesek leszünk meríteni ebből a feneketlen kútból és adni másoknak is. Önzetlenül, nem várva semmit cserébe.
___________________________________________________________________________________
Így vélekedik erről a roppant érdekes kérdésről Csong An Szunim, az Eredeti Fény Zen Templom apátja:
„Ez az „ismerjük meg magunkat”, egy nagyon nehéz dolog. Hogy lehet ezzel igazából megbirkózni? Hallottuk, hogy a környezet, ami körülöttünk van, az mutatja, hogy mi milyenek vagyunk valójában.
Is. Belső és külső egyaránt. Ha nagyon nehezen megy, el kell menni Görögországba. Ha a Delphoi jósdán látod ugyanezt a feliratot, akkor azt is tudod, hogy több, mint 3000 éve foglalkozik az emberiség ezzel, és nagyon-nagyon rosszak a részeredmények.
Egy ekkora projekt, és ilyen részeredmény, mint most?! Nehéz, nem nehéz: ez a dolgunk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a saját illúzió tengerünkben lebegünk tovább, és a téves nézetek cápái harapdálnak minket. És ez nem jó.
Ehhez mégis vannak szilárd alapok, például helyes cselekedet, helyes gondolkodás…
Vannak szilárd alapok, igen. Mi a helyes?
A szeretet a helyes. A szeretet egy az igazsággal.
Helyes. Mi az igazság?
Az igazság az, ami mindenkinek jó.
Itt megálltunk…megint egy 3000 éves projekt: nem találtak ilyet. Én nagyon szeretném, ha lenne egy ilyen igazság. Ami már kijön a szánkon, és megnyilvánul a világban, az valakinek nem lesz jó. Ez biztos. Mert a duális természet univerzuma az olyan, hogyha van valami, annak az ellentétét mellé rendeli, ez a vonzás törvény.
De mi a szeretet?
Az egy érzés.
Csak? És egy?
Egy bonyolult, komplex érzés.
Az néha komplex, igen. Nem lehet meghatározni. Ne keverjük össze az igazságot és szeretetet, ha lehet. Nagyon rossz eredményeket szült eddig.
Külön le kellett állítani ilyen mágia-üzemet, ahol az igazság és a szeretet egyszerre égetett. Ez nem jó. Válasszuk külön, ha lehetséges – és akkor a szeretet sokkal könnyebben működik, sokkal könnyebben fellélegzel. Mert a szeretetben van valami, ami teljesen feltétel nélküli. Ami az együttérzés alapja. Azt nem lehet szavakba fogni.
A szeretetet definiálni vagy bármiféle intellektus mögé tenni szerintem nem nagyon lehet hitelesen. Tapasztaljuk meg a saját javunkra és kárunkra, hogy mit jelent az, hogy mást szeretni, más embert elfogadni. Mit jelent az, hogy együttérezni egy lénnyel? Ez a tapasztalati alapú tanulás, sokkal inkább, mint az intellektuális tanulás. A szeretetet nem lehet pusztán intellektuális úton megtanulni vagy elsajátítani.
Ezt tapasztalni kell. Mi az, amikor valaki kinyitja a szívcsakrádat 360 fokban, és lángol – és valamikor ugyanez az ember beleveri a jégmezőbe úgy, ahogy van – az milyen?
Tapasztaljuk meg a szeretetet, és helyesen szeressük egymást. Mert abból további szeretet születhet, és boldogság és együttérzés. Ezek a gyönyörű minőségek a zenben, mint primer tanítás, nem szerepelnek. Miért nem beszélünk mi ilyenekről? Egyszerűen azért nem, mert az úton tornyosuló akadályokat kellene először elhárítani, és utána beszélni az eredményekről.
Nem tudunk addig gyümölcs-oldalról beszélni, amíg gyomos a kert, és nem vetettünk el semmit tiszta földbe. Amíg nem nőttek ki a gyümölcsöt hozó fák – és akkor van gyümölcs, amikor az megérik. Amikor megtermeltük.
Az akadályokat kéne elhárítani, azt a kőkemény én-falat, ami az önvédelmünk következménye, valahol meglátni, és egy aprócska ajtót nyitni rajta, amin esetleg ki-be közlekedhetünk. És másoknak is kinyitjuk. Ahol eggyé tudunk válni a világgal, egy kapcsolatban.
A szeretet szerencsére tapasztalható, de nem megmagyarázható. Tapasztaljuk minél többet!”
