A bátorság az nem valamilyen nagyon komoly, macsó akciófilmre vezethető vissza, hanem arra, hogy mersz látni. Mersz szembeülni a karmáddal, és a látás általi megszabadulást el tudod viselni. Mert ez illúzióvesztéssel, önképváltással jár.
Meg kell élni egy csomó szenvedést, elégedetlenséget, frusztrációt ahhoz, hogy ne akarj ugyanilyen maradni, hogy ne babusgasd ezt az „én”-t – hogy merj változni.
A Nagy Bátorsághoz két társ van: a Nagy Hit és a Nagy Erőfeszítés.
Ha erőfeszítést teszel, akkor tapasztalatot szerzel. A tapasztalat itt a hit alapja és nem valami egyéb. Ahhoz, hogy ezt végig vidd, kell a Nagy Bátorság.
A Nagy Erőfeszítést azt másképp a Nagy Kérdésnek hívják. Ezért hozom össze a kettőt. Ahhoz, hogy itt megmaradj a központban, ahhoz, hogy a pillanatot ne veszítsd el, a tudatot 360 fokban nyitva kell tartani, különben elbillensz valamerre, valami felé.
A Nagy Kérdés az a Nagy Törekvés – amikor ebből a tapasztalat-hitet, tapasztalati alapú hitet varázsol, akkor a bátorság már nem kivagyiság és nem valami különleges állapot, hanem mersz élni.
Mersz jelen lenni. Mersz segíteni és segítséget elfogadni. És így a szó legszebb értelmében, mersz önmagad lenni. És akkor tényleg úgy tűnik, hogy tényleg, van értelme, van jelentése, van célja.
Miért?
Mert megadtuk magunknak és másnak azt a minőséget, amit tudtunk: a legjobbat.
Az alatt nincs. Nézz meg egy alacsony energiájú tudatot vagy testet: teljes depresszió van és nem látja az életének az értelmét. Hogy miért van itt, és mi a célja. Általában külső motivátorokra, kényszerekre van szüksége ahhoz, hogy valamit tegyen.
Magas energiájú, önálló, realizált tudatot látsz, ott nincs kérdés arra, hogy van-e értelme az életnek.
Annyi dolgunk van! Életekre! Hihetetlen. Ezért mondjuk azt, hogy a bódhiszattva sosem lesz munkanélküli.
Használd a kérdést, ebből lesz a hit, és a bátorság egészen hétköznapivá válik úgy, hogy a környezet azt nem is veszi észre rajtad.
