Az együttműködést a legegyszerűbb úgy elképzelni, mint egy folyamatot, amelyben a résztvevők egymást segítve mennek előre egy kitűzött cél felé. A csapat létszáma nem mérvadó – ez lehet akár két fő vagy több ezer lelket számláló gyülekezet is.
Az életünk számos pontján kell másokkal együttműködnünk
Életünk során nagyon sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor annak érdekében, hogy előre haladhassunk, csapatban kell gondolkodunk és dolgozunk. Nem idegen ez tőlünk, sőt, ha belegondolunk, azonnal kiderül, hogy lényegében „csapatba” születünk bele.
Az elsődleges csoport, amelynek a részesei vagyunk, a család. A későbbiekben az óvoda, az iskola és a munkahely is megköveteli tőlünk azt, hogy együttműködjünk másokkal. Annak érdekében, hogy a közös célt elérjük, óhatatlanul is fel kell áldoznunk valamit saját magunkból, a saját érdekeinkből és a csoport érdekét szem előtt tartva menni a kitűzött végcél felé. Ez pedig nem mindig egyszerű.
Ismerjük fel, ki miben jó
Ha egy közös célért küzdünk, érthető, hogy azt minél előbb szeretnénk elérni. Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, nagyon fontos, hogy a szervezetben, a csapatban mindenki hatékonyan funkcionálhasson – ehhez pedig az kell, hogy időben felmérjük és értékeljük a csapat résztvevőinek képességeit, egyéni kompetenciáit, gyakorlatilag tehát azt, hogy ki miben jó.
Az együttműködés szempontjából az az ideális, ha a cél közös, viszont az együttműködő személyek egymástól eltérő, különféle képességekkel, színes skálán mozgó tudással rendelkeznek, így változatos eszközöket vethetnek be a kooperáció során.
Az önismeret kulcsfontosságú
Kétségtelen, hogy csakis akkor tudunk teljes vállszélességgel beállni egy cél mögé, ha megfelelő önismerettel is rendelkezünk: tudjuk azt, hogy miben vagyunk jók, miben tudjuk segíteni a társainkat – és tisztában vagyunk a gyengepontjainkkal is. A sikeres együttműködéshez jó adag felelősségtudatos magatartás is szükséges, hiszen enélkül súlytalanná válnak a cselekedeteink, és sokkal inkább hátráltatjuk, mintsem segítjük a csapat munkáját.
A tervezés a sikere záloga
Legyen szó bárminemű együttműködésről (például iskolai projektről vagy munkahelyi team-work-ről), az egyik legfontosabb lépés maga a tervezés. Nemcsak a célt kell kitűzni a projekt elején, de a résztvevők betöltendő szerepét is meg kell határozni, illetve azt, hogy mik az elvárások az egyén felé. Kizárólag abban az esetben tudjuk segíteni a társainkat, ha tudjuk, mi a pontos szerepünk, mit várnak tőlünk.
Megbecsülés nélkül nincs csapatszellem
A csapatszellem egy nagyon értékes érzelmi szint, ami a csapat tagjait kellőképpen motiválja, inspirálja, és ami tulajdonképpen az egyének érzelmi szintjének a függvénye. Ha azt érezzük, jó helyen vagyunk, megbecsült tagjai vagyunk a csoportnak, emelkedik az érzelmi szintünk, amivel -ahogy az imént láthattuk- a kollektív csapatszellemet növeljük.
„Szívvel-lélekkel dolgozik”
Jegyezzük meg sokszor a hétköznapok során, s valóban: e kettő nélkül a hajtóerő is hamar elvész. Annak érdekében, hogy az együttműködés sikeres legyen, fontos a folyamatos visszacsatolás, a pozitív feedback a vezető(k) részéről is. A pozitív visszacsatolás sokféle lehet, a dicsérő szavaktól kezdve a pénzbeli motivációig tulajdonképpen bármi, ami pozitívan befolyásolja a csapaszellemet.
A konfliktusok persze elkerülhetetlenek
Nincs az a csoport -legyen szó a családról, munkahelyről stb.- ahol időközönként ne volnának összezördülések a tagok között. Ez elkerülhetetlen és bizonyos esetben szükséges is, hiszen egy-egy értékadó vita előrébb is vihet bennünket az úton. Persze minden azon múlik, hogy az együttműködés jegyében ezek a konfliktusok hogyan vannak kezelve.
Ahogy azt a fentiekben említettük, az együttműködésnek számtalan variációja van. Ennek értelmében nemcsak családon, tanintézményen és munkahelyen belül, de vallási csoporton belül is beszélhetünk együttműködésről.
____________________________________________________________________________________________
Nézzük, hogyan vélekedik erről a kérdésről Csong An Szunim, az Eredeti Fény Zen Templom apátja.
Minden tiszteletem azoké, akik mernek közösségbe járni, gyakorolni, mernek csoportban működni, és merik a tükörben való látást elviselni.
Ez nem könnyű. Szung Szán zen mestertől megkérdezték, hogy mi a nehéz gyakorlat? A 100 napos egyéni elvonulás? Azt mondja a zen mester, dehogy. A 100 napos az olyan, mint a vakáció: elmész az első nap, visszajössz az utolsó nap, pontosan tudod, mi történik, van étel, van alvóhely, és ami történik, az előbb-utóbb nagyon jó lesz, mert hozzászoksz egy kicsit ahhoz, hogy a karmád megjelenik és eltűnik. A 100 napos elvonulás tehát olyan, mint egy dharma vakáció.
Akkor mi a nehéz gyakorlat? A 3 hónapos közös elvonulás? Nem, az sem, mert az olyan, mintha felszálnál egy sétahajóra: megvan a kapitány, megvan a kormányos, megvan a szakács, megvan a szállásmester, megvan a fedélzetmester – mindenki tudja a dolgát, és a Bölcsesség Hajója a Szenvedés Óceánján szépen megy, és elér a kikötőbe 90 nap után.
Itt mindenki tisztul, mindenki mosolyogva lelép a fedélzetről – nagyon jó gyakorlat.
De akkor mégis, mi a nehéz gyakorlat, esetleg, templomban élni? Nem. A templomi élet a világ egyik legjobb dolga. Közösen cselekszünk, van, aki kinn dolgozik, van, aki benn dolgozik, tesszük a dolgunkat, itt a szanga, jönnek a vendégek, tanítjuk és segítjük őket, ők is segítenek minket, ez így nagyon rendben van.
De akkor mégis, mi a nehéz gyakorlat? Az emberi együttműködés.
Ezt pedig csoportban szoktuk realizálni. A vérszerinti csoportot családnak hívjuk. Ott se könnyű az együttműködés. Párkapcsolat, ugye az egy alaphelyzet, és innentől kezdve nézzük meg, hogy az együttműködés, hol hibádzik? Hol van az, hogy „Úristen, az életben többet ne kelljen hozzá szólni! Soha! Úgy utálom, és annyira nem viselem el a látványát, hogy egy akciófilmnek a nagyon-nagyon puskaporos jelente is kevés ahhoz, hogy én mit csinálnék vele.”
Amikor ez van, akkor egy düh-alapú karmával megteremtettétek a negatív vonzást, és az adott embertípus, nem pusztán az adott identitás – az énséget nem személyivel mérik-, az adott mintázat állandóan szembejön veled, mindaddig, amíg a polaritás áll. Ezt kell javítani, akkor tudod, hogy rontottál.
Vágy, energia ugyanez. Az internettől kezdve a különböző valós időben és térben lévő kapcsolatokig. Ha mindig ugyanolyan kontúr jelenik meg előtted, akkor a te kisugárzásod, a te vágyaid sem változtak meg. Nézzük akkor meg, kit vonzol be, hogyan, milyen helyzetek kerülnek eléd, milyen viszonyokat kell megoldani, és akkor rájössz, hogy Te teremted az egészet.