A szenvedés során természetes, hogy keresni akarom az okát, hogy az honnan ered, mi okozza a szenvedést, de valahogy az örömnél kevésbé akarjuk keresni, addig, amíg tart az az állapot, hogy örülök. De mi van akkor, amikor ez megszűnik?
Akkor vissza kell kapcsolni!
Világos, hogy akkor el tudunk feledkezni róla, mert az ember akkor éberebb, amikor meg kell szüntetni valamilyen problémát – amikor viszont ellazulhat, amikor örül, akkor erről elfeledkezik. Aztán kizuhan egyszer-kétszer a saját Édenkertjéből, a csatornán keresztül, és akkor rájön, hogy lehetne ezt az állapotot mégiscsak megtartani. Ez csak tapasztalás és helyes hozzáállás kérdése.
Az az érdekes, ha megtapasztaltuk az öröm okát, mert szerencsére van ilyen, akkor rájövünk, hogyan tartható meg – vagy az is, hogy ez az öröm hova vezet. Talán azért veszítjük el, mert nem helyes módon szereztük meg. Ha helyesen szerezzük meg, akkor lehet, hogy tovább meg tudjuk tartani.
Van például egy alapszabály.
Ha az ember csak személyes boldogságra vágyik, akkor pillanatok alatt elmagányosodik. Ha másokat is szeretne ebbe belevonni, akkor kiderül, hogy mások boldoggá tételével, a másoknak nyújtott segítséggel erényt szerez, és ezáltal a másik ember is előbb-utóbb arra fanyalodik, hogy téged boldoggá tegyen. Arra érez késztetést, hogy boldoggá tegyen téged.
Ekkor elkezd a környezet és közted egy fantasztikus visszacsatolás beállni. És egymás kölcsönös boldogságán dolgozunk, és nem pusztán az egyén elszigetelt boldogság-munkáját végezzük – egy ilyen kis tégelyben.
Ennek az elszigeteltségnek a felszámolása a boldogság előfeltétele. Nézd meg, hányan élnek elszigeteltségben a digitális függőségtől kezdve, az egyébként jó anyagi viszonyokig. Japánban több millió ember van, akik nem hagyják el fizikailag az apartmant többet, mint heti egy alkalom.
Mindent elektronikusan intéznek, vásárlás odajön kézbesítve. Ők egyedül – és minden emberi kapcsolatuk már digitalizált. Heti egynél többször nem mennek ki, van, aki még a havi egyet se, és heti egynél többször nem hallanak élő emberi hangot.
Erről külön tanulmányok készültek, hogy ez, hogy lehetett így – hogyan jutott ide a japán társadalom. Kiderül, hogy ezek az emberek nem boldogok. Ezek egy homeosztázisban élnek. Megszokták – és a megszokás nem ugyanaz, mint a boldogság-, és ebből a rendszerből már nem akarnak kilépni, rengeteg ok miatt. A környezetről való leválasztódás, a többi emberről való leválasztódás az a boldogság hiánya.
Ha megtanulunk közösen cselekedni, egymáshoz viszonyulni, akkor a helyzetünk pozitív irányba változik.
Nagyon érdekes az, hogy az öröm, az valaminek a következménye. Ha megtaláljuk ezt a nagyobbat, ami például a társasság, a közös jelenlét, az egymáshoz való viszonyulás teljessége, akkor az öröm és boldogság forrását is megtaláljuk.
Soha nem gondoltam volna, hogy a közös cselekvés, a közös munka, az annyira össze tudja hozni az embereket, mint például a templomi közösség működése, ahol nagyon sok ember megfordul. De az, hogy közösen gyakorlunk, közösen étkezünk, közösen gyakorlunk – ez egy boldog közösséget tud teremteni. Ez akkor derül ki, ha kilépsz onnan. És elmégy egy egyéni tanítóútra, ahol körül vagy véve emberekkel, de nem abban a közösségben élsz, ahol ez a sok-sok cselekvés, sok-sok gyakorlat, a munka, az étkezés, egyfajta tégelyben összeolvasztja az embereket.
A saját akaratukból. A saját szándékukból kifolyólag.
Hiány tüneteim voltak, jó volt visszatérni. Jó volt ismét, így Titeket látni, illetve a templomban élőket. Egyszerűen azért, mert ez ennek az örömnek a forrása.
Ha megnézed, ez honnan jön: nem pusztán abból, hogy jó étkeket eszünk, vagy jó munkát végzünk vagy Zent gyakorlunk, amiben tényleg hiszünk, mert működik- hanem abból a közösségből származik, hogy egymást segítjük ezen az úton. Egymásnak főzünk, egymásnak dolgozunk.
Ezek alaptörvények, egy helyes családi élet ezt mind hozza. Ekkor rájövünk, hogy lehet ezt az örömteli állapotot megtartani, hogyan lehet az ingerküszöböt annyira lecsökkenteni, hogy már egyszerű dolgoknak is örüljünk. Ez tartósítható. Megosztható. Oda-vissza, az ember és ember között, az ember és embercsoport között működtethető. És ami a legfontosabb, továbbadható.